Jogászok
Jog és jogász
A jogok állam alkotta normák, melyek kötelezőek a társadalom valamennyi tagjára. Betartására kényszerítő eszközöket is alkalmazhatnak az illetékes szervek. A jog jelentheti a jogosultságot is bizonyos cselekvésekre.
Jogászok
Attól függően, hogy valaki milyen jogi tevékenységre szakosodik, más tanulmányi és munkahelyi követelmények, illetve személyi feltételek vonatkozhatnak rá. A jogász szakterületen belül megkülönböztetünk bírákat, ügyészeket, ügyvédeket, közjegyzőket, jogtanácsosokat.
Jogász képzés
A magyar jogász tanoncok öt éves, ún. osztatlan képzésben sajátítják el a jogi ismereteket az egyetemi szintű felsőoktatásban. Jogtudományi tudásukat ezekben az intézményekben állambölcselettel, jogszociológiával, illetve történeti és történelmi ismeretekkel alapozzák meg.
A jogi szakvizsga
A jogászoknak a munkavégzéshez jogi szakvizsgát kell tenniük, hogy bizonyítsák szakmai kompetenciájukat. Ezzel a vizsgával egy jogász bármelyik jogi szakmában elhelyezkedhet. A szakvizsga három fő része: (1) családjog, polgári - és polgári eljárási jog, gazdasági jog; (2) büntető- és büntetésvégrehajtási jog, valamint a büntető eljárási jog, (3) munkajog, társadalombiztosítási jog, alkotmányjog és közigazgatási jog...
Szakjogász képzés
A jogászok képzésük alatt szakosodnak is. Szakjogásznak hívják azt, aki ilyen módon speciális jogi ismereteket szerez. A magyar gyakorlat szerint ismert bank szakjogász, biztosítási szakjogász, családjogi, európai jogi, gazdasági büntetőjogi, környezetvédelmi, közlekedési, külkereskedelmi, társasági és ingatlanforgalmi szakjogász, stb...